Harmadik rész

Sziasztok

Köszönöm mindazoknak, akik a blogomat olvassák!

Elmondhatatlanul jó érzés, hogy már három feliratkozóm van :)

De nem is fecsegek feleslegesen, a végén rám untok :D Itt a következő rész, amit egy picivel hosszabbra írtam 

 Állva a többiek tekintetét vártam, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. Az az egy biztos, hogy ( számomra ) nem lesz jó vége.
 - Ki küldött? - szorította össze idegesen az állkapcsát a göndör hajú, miközben a bokáimat is összekötözték. Minek ellenkeznék? Semmi esélyem nem volt velük szembe.
 - Válaszoljál ! - kiabált rám egy ázsiainak kinéző fiú.
 - Nem tudom ! Soha nem mondta meg a nevét ! - ami igaz is. 
 - Akkor magyarázd el szépen, hogy ki vagy, és mit keresel itt - szólalt meg a zöld fejű.
 - Mintha el is hinnétek - röhögtem - De tudjátok mit? Elmesélem.
 - Rendben. Ha hazudsz, azt úgy is tudni fogjuk. És csak ajánlani tudom, hogy ne verj át minket!
 - Amikor kikerültem az intézetből, - kezdtem bele fáradtan - nem találtam munkát. Valaki felajánlotta, hogy itt kaphatnék állást, amiért még jól is fizetnek. Öltem. Nem azért, mert akartam, hanem mert kellett. A főnököm hozzátok küldött, hogy végezzek veletek. Mert ha nem, akkor én fogok rosszul járni. 
 - Szóval megfenyegetett - bólintott lassan a göndör. - Srácok, gyertek egy kicsit! - álltak fel, és átsétáltak a másik szobába. 
 Meg se próbáltam elszabadulni, ugyanis lehetetlen lenne. A falon keresztül lehetett hallani ahogy vitatkoznak, mire elkezdtem fülelni.
 - Csak ... Szabaduljunk meg tőle !
 - Nem engedhetjük el ! Újrapróbálkozna, ha nem is Ő, egy másik társa!
 - A rendőrségre nem vihetjük, mert azzal mi is lelepleznénk magunkat !
 - Szóval ...
 - Nem fogjuk megölni ! - szólalt meg valamelyikük, akinek még nem is hallottam a hangját. Kirázott a hideg, olyan mély és határozott volt. Ez csak Luke lehetett. Csak Ő nem beszélt még előttem.
 - Akkor ?
 - Itt marad velünk. A rendőröknek fogjuk jelenteni, hogy betörés volt az otthonunkba, és megkérjük őket, hogy ha lehet tartsák szemmel a házat. Nem fognak minket támadni, és a lány is biztonságba lesz.
 - Jó - hallatszott a válasz egy kis idő után.
 Mind a négyen visszajöttek, majd Luke megállt előttem.
 - Mindent hallottál, igaz? - nézett a szemembe. Jézus, milyenek a szemei ! Meg az arca ! És a haja ! Ja, válaszolni kéne.
 - Igen. 
 - Beleegyezel? - kérdezte, mire csak bólintottam.
 - Köszönöm

 Luke szobájában ültem az ágyon, mivel mostantól ott lesz a " lakhelyem ". Ő a földön fog aludni a matracon, ( mivel kaptam egy dadát ) a többieknek mind külön szobájuk volt. Örültem, tényleg. Megmentették az életemet, pedig meg is ölhettek volna! 
 A házból nem mehetek ki, és ők se fognak, csak ha boltba kell menni, addig meg valamelyikük velem fog maradni. Suliba nem járok, elvégeztem a gimit, többre amúgy se lesz szükségem. Mivel ők se mentek továbbtanulni, ezzel nem is lesz gond.
 Az elején, amikor leültünk vacsorázni, egy kissé kínos volt úgy bemutatkozni, hogy nemrég meg meg akartuk egymást ölni. A göndör srác neve Ashton, az ázsiai ( pedig nem is az ) Calum, a fűfejű Michael, és ( direkt a végére tartogattam ) Luke. Aki mellesleg kibaszott helyes.
 Azt azért tisztáztam velük, ha nem akarják akkor nem kell bevállalniuk, de valamiért ( azt mondták ) megkedveltek, és segíteni akarnak. 
 Gondolkozásomból az ajtón belépő Luke zökkentett ki. 
 - Lucy - beleborzongtam, ahogy kiejtette a nevem - használd nyugodtan az én fürdőmet ! - huppant le mellém. - Ruhákat meg majd adunk, ha itt vagy velünk nem kell kiöltöznöd.
 - Köszi - mosolyodtam el halványan, mire fél kezével ügyetlenül megölelt.



  

Második rész

Az órára pillantva jöttem rá, hogy hamarosan indulnom kell. 
 A szobámba az ágyamon feküdt a kis táskám, amibe csak a legszükségesebb felszereléseket dobáltam be. A kis elsősegély dobozkámat ( aminek még nem nagyon vettem hasznát, de fő az elővigyázatosság ) a telefonomat, egy kis dobozba kutyakaját amibe altató volt keverve, és a késemet. Lehet, hogy rosszul hangzik, de nem egy kenőkés a fegyverem.
 Magamra kaptam egy fekete kis szoknyát, amibe beletűrtem a fehér ingem alját. Egy piros sálat kötöttem lazán a nyakamra, majd felkaptam a ( ugyanúgy piros ) bokacsizmámat. Teljesen hétköznapi.
 Egy külön sporttáskába tettem a "munkaruhámat".
 Kiléptem az ajtómon, amit csak hangos csörömpöléssel tudtam bezárni, az óriási kulcscsomómnak hála. A lépcsőn vágtáztam le, mert a liftben úgy is mindig van valaki, és nem szerencsés ilyenkor bárkivel is találkozni.
 Gyalog indultam útnak, ugyanis a célszemélyek lakása nem volt különösebben messze. Már negyed órája baktattam a kihalt utcákon, mikor megérkeztem A házhoz. 
 A lakás maga gyönyörű volt, ahogy a képen is láttam. Megkönnyebbülésembe sóhajtottam egyet, szerencsémre minden lámpa le volt kapcsolva.
 Az egyik fa mögé bújva átöltöztem ( nem látott senki, mondjuk ez nem meglepő ha hajnali fél három van ) majd mikor kész lettem a sporttáskámat egy nagy hajítással feldobtam a magas fára.
 Lassan elindultam a ház felé. Már kiszúrtam a kapura felszerelt kamerát, ami azt jelenti, hogy plusz munkám van.
 A zsebemből kivettem egy fekete kendőt, és a kamera mögé csúszva - ügyelve arra, hogy én ne látszódjak - szorosan rákötöttem.
 A hátam mögött valami nekirontott a kapunak, mire egy hatalmasat ugrottam. Egy hülye kutya vicsorgott rám, ami őszintén szólva nem nyújtott túl biztató látványt. A táskámból előkotorászva a fenevad elé szórtam a kutyaeledelt, amit gondolkodás nélkül megevett.
 Halkan nekidőltem a falnak, és vártam, hasson a gyógyszer. Kábé 15 perc múlva a kutya már a földön hevert, de a biztonság kedvéért a földről felkaptam egy botot és megbökdöstem vele. Semmi.
 Egy rugaszkodással felugrottam a rácsos kapura, majd a másik oldalt értem földet. Mondanám, hogy lélegzetelállító volt a látvány, ami itt fogadott, de a sötét miatt semmit sem láttam.
 Gyorsan a bejárathoz sétáltam, rátettem a kezem a kilincsre, de mielőtt kinyithattam volna az ajtót, valaki megelőzött bentről. 
 Nem tudtam mást csinálni, felkaptam a kezem és hátrálni kezdtem. Semmi esélyem nem volt, mivel egy pisztolyt szegezett felém.
 - Tedd a tarkódra a kezed, és lassan hasalj le! - szólalt meg rekedtes hangon a férfi - Most!
 Nem nagyon volt választásom. Vagy ...
 Fogtam magam, és eldőltem. Igaz, hogy nagyon bevertem a fejem, de kibírtam nyikkanás nélkül. Csak feküdtem a földön, és reménykedtem, hogy működni fog a tervem.
 - Srácok! Gyertek gyorsan, azt hiszem elájult! 
Éreztem, hogy egyre többen vesznek körül, és az egyik ember az ölébe vesz és bevisz a házba.
 Lefektettek a kanapéra, de még mindig nem mozdultam. Valamelyik megfogta a két csuklóm, és összekötözte. Na, ennyi a nagy tervemnek.
 Kinyitottam a szemem, és amennyire tudtam felültem, a legnagyobb döbbenetükre. Ők négyen voltak azok. A szőkével együtt.

Első rész

Sziasztok! 
 A gyönyörű fejlécet és design-et Mackenzie Mendes-nek köszönhetem, aki hősiesen bírta állandó zaklatásom! :))

A blogban előfordulhatnak trágár szavak, és +16-os jelenetek is ! Mindenki a saját felelősségére olvassa el!

A részek száma : 100
Érkezése : változó, ugye a suli kicsit húzós, de ha minden jól megy hétvégén egy rész lesz, és esetleg hét közben is.


 Kabátom összehúzva sétáltam el a sötét utcán. Igaz, hogy volt nálam fegyver, de mégis rettegtem, hogy valaki elkap a sötétben, és ki tudja mit csinál velem. Jobb oldalról egy kuka borult fel, mire megszaporáztam lépteimet.
 A zsákutca végén, a szemetesek mellett lévő vasajtón kopogtam ötöt, ugyanis ez volt a jel, hogy nem kívülálló akar bejutni. Ted, a tele tetovált és kigyúrt srác nyitotta ki résnyire az ajtót, és egy apró biccentéssel jelezte, hogy menjek be. Beléptem az ajtón, magam mögött becsukva. A kinti sötétség után a szemem nehezen szokott hozzá a vakító fényhez, ugyanis a hosszú fehér folyosó tele volt lámpákkal szerelve.
 Elindultam egyenesen, Ted szorosan mögöttem lépkedve. Csak a magassarkú csizmámnak kopogása hallatszott, és követőm öblös lépteinek dobogása.
 Nyugodtan sétáltam a folyosó végéhez, ahol az ajtó melletti gombot megnyomva a falon lévő kis kamera rám közelített, mire az ajtó magától kinyílt. Magabiztosan léptem be, majd visszanézve láttam, hogy Ted kétségebe esetten pillant rám. Hát persze hogy félt. Volt is miért.
 Visszafordultam, és az előttem lévő fekete székbe huppantam le. Az ajtó hangos dörömböléssel csukódott be, de még csak meg sem rezzentem. Lábam összekulcsolva néztem körül unottan a szobában. Rikítóan fehér falak, egy ablak sem, és fényes lámpák. Előttem egy íróasztal volt, aki mögött a főnököm, Max ült összefont karokkal.
 Hidegen méregetett zöld szemeivel, de már úgy is tudja, hogy engem nem lehet megtörni.
  - Lucy. - bólintott mereven - Ha én megbízlak valamivel, illik el is végezni. Tudod, hogy mi a következménye annak, ha a feladatod rosszul végzed el. És sajnálatos módon, neked nem sikerült! - húzta gúnyos vigyorra a száját. 
 - Többet nem fordul elő! - sziszegtem kelletlenül. Még soha nem volt olyan, hogy kudarcot vallottam volna. Meg is lett a következménye, egy mély vágás a jobb csuklómon. A kórházban azt mondták, a nyoma örökre ott fog maradni. Nem igazán izgat, addig amíg a munkámba nem zavar.
 - Még szép! Szerencse, hogy a Parker család nem tudott beazonosítani! - ordibált velem önkívületlen állapotban - De mivel nekem nem lett  bajom belőle, addig engem nem is érdekel. A fő csapás most úgy is a Fekete egylet kiiktatása! Itt vannak a papírok róluk. Egy heted van rá, hogy végezz velük!
 Csak bólintottam, felkaptam a vaskos kötetet, és kimentem a szobából. A folyosón végigsétálva észrevettem, hogy Ted nincs itt, szóval egyedül léptem ki a nyomasztó helységből. 
 Gyalogolva tettem meg az utat a puccos tömbházig ahol lakok. Mivel gyilkolok, elég sok pénzt kapok, szóval ha már tudok, akkor megpróbálok normális környéken letelepedni. 

 A nappaliban lekaptam magamról a cipőmet és lehuppantam a kanapéra.
 Sóhajtva vettem elő a lapokat a Fekete egyletről, majd tanulmányozni kezdtem.
 Szóval. Négyen vannak, és 22-18 év körüliek lehetnek. Nem tűnnek rosszaknak, de ugyebár nekik nem is kell azoknak lenniük. Elég az, ha én a "sötét oldalon" állok.
 Az egyik képen megakadt a szemem. Szőke hajú, piercinges fiú volt rajta, hihetetlen kék szemekkel. Nem hazudok, iszonyú helyes srác volt. Kár, hogy meg kell ölnöm.
 A leírás szerint, egy nagy házban laknak, ugyanitt Sydneyben. A lakhelyükről is van egy kép, minek láttán elfogott az irigység.
 Ők többen laknak, igaz ha nem is a családjukkal, de legalább vannak egymásnak. Én bezzeg egyedül élek, szülők, testvérek nélkül. Csak mert a szüleim betettek egy intézetbe, mert nem volt pénzük felnevelni. Azt nem értem ha tudták , hogy nem engedhetnek meg maguknak egy gyereket, akkor ne is legyen nekik, hogy az a szerencsétlen árva sorsra jusson.
 De mindegy is ezen törni a fejem, ha épp embereket készültem megölni. Nem szeretem, sőt utálom ha egy életet  kell kioltanom, de ha nem ez, akkor az utcán való élés. 
 Utca megvan, arckép megvan, fegyver megvan, terv megvan.
Csak azt a szőkét, Luke-ot ne kellene megölnöm!

1. Beleszerettem, mert már tudom, hogy elérhetetlen

Bevezető

"Egy emberbe 100-szor lehet beleszeretni. Amikor egy pár  egymáshoz dobja, hogy "szeretlek" azért mondják, mert ezzel akarják magukat meggyőzni. De az az igazi szerelem, amikor nem kellenek szavak. Amikor már százszor beleszerettél. És erre csak akkor fogsz rájönni,  mikor az életed adod Érte, és nem azok lesznek az utolsó gondolataid, hogy miket hagysz ki, hanem hogy Ő még mi mindent fog tudni csinálni az életében."