Első rész

Sziasztok! 
 A gyönyörű fejlécet és design-et Mackenzie Mendes-nek köszönhetem, aki hősiesen bírta állandó zaklatásom! :))

A blogban előfordulhatnak trágár szavak, és +16-os jelenetek is ! Mindenki a saját felelősségére olvassa el!

A részek száma : 100
Érkezése : változó, ugye a suli kicsit húzós, de ha minden jól megy hétvégén egy rész lesz, és esetleg hét közben is.


 Kabátom összehúzva sétáltam el a sötét utcán. Igaz, hogy volt nálam fegyver, de mégis rettegtem, hogy valaki elkap a sötétben, és ki tudja mit csinál velem. Jobb oldalról egy kuka borult fel, mire megszaporáztam lépteimet.
 A zsákutca végén, a szemetesek mellett lévő vasajtón kopogtam ötöt, ugyanis ez volt a jel, hogy nem kívülálló akar bejutni. Ted, a tele tetovált és kigyúrt srác nyitotta ki résnyire az ajtót, és egy apró biccentéssel jelezte, hogy menjek be. Beléptem az ajtón, magam mögött becsukva. A kinti sötétség után a szemem nehezen szokott hozzá a vakító fényhez, ugyanis a hosszú fehér folyosó tele volt lámpákkal szerelve.
 Elindultam egyenesen, Ted szorosan mögöttem lépkedve. Csak a magassarkú csizmámnak kopogása hallatszott, és követőm öblös lépteinek dobogása.
 Nyugodtan sétáltam a folyosó végéhez, ahol az ajtó melletti gombot megnyomva a falon lévő kis kamera rám közelített, mire az ajtó magától kinyílt. Magabiztosan léptem be, majd visszanézve láttam, hogy Ted kétségebe esetten pillant rám. Hát persze hogy félt. Volt is miért.
 Visszafordultam, és az előttem lévő fekete székbe huppantam le. Az ajtó hangos dörömböléssel csukódott be, de még csak meg sem rezzentem. Lábam összekulcsolva néztem körül unottan a szobában. Rikítóan fehér falak, egy ablak sem, és fényes lámpák. Előttem egy íróasztal volt, aki mögött a főnököm, Max ült összefont karokkal.
 Hidegen méregetett zöld szemeivel, de már úgy is tudja, hogy engem nem lehet megtörni.
  - Lucy. - bólintott mereven - Ha én megbízlak valamivel, illik el is végezni. Tudod, hogy mi a következménye annak, ha a feladatod rosszul végzed el. És sajnálatos módon, neked nem sikerült! - húzta gúnyos vigyorra a száját. 
 - Többet nem fordul elő! - sziszegtem kelletlenül. Még soha nem volt olyan, hogy kudarcot vallottam volna. Meg is lett a következménye, egy mély vágás a jobb csuklómon. A kórházban azt mondták, a nyoma örökre ott fog maradni. Nem igazán izgat, addig amíg a munkámba nem zavar.
 - Még szép! Szerencse, hogy a Parker család nem tudott beazonosítani! - ordibált velem önkívületlen állapotban - De mivel nekem nem lett  bajom belőle, addig engem nem is érdekel. A fő csapás most úgy is a Fekete egylet kiiktatása! Itt vannak a papírok róluk. Egy heted van rá, hogy végezz velük!
 Csak bólintottam, felkaptam a vaskos kötetet, és kimentem a szobából. A folyosón végigsétálva észrevettem, hogy Ted nincs itt, szóval egyedül léptem ki a nyomasztó helységből. 
 Gyalogolva tettem meg az utat a puccos tömbházig ahol lakok. Mivel gyilkolok, elég sok pénzt kapok, szóval ha már tudok, akkor megpróbálok normális környéken letelepedni. 

 A nappaliban lekaptam magamról a cipőmet és lehuppantam a kanapéra.
 Sóhajtva vettem elő a lapokat a Fekete egyletről, majd tanulmányozni kezdtem.
 Szóval. Négyen vannak, és 22-18 év körüliek lehetnek. Nem tűnnek rosszaknak, de ugyebár nekik nem is kell azoknak lenniük. Elég az, ha én a "sötét oldalon" állok.
 Az egyik képen megakadt a szemem. Szőke hajú, piercinges fiú volt rajta, hihetetlen kék szemekkel. Nem hazudok, iszonyú helyes srác volt. Kár, hogy meg kell ölnöm.
 A leírás szerint, egy nagy házban laknak, ugyanitt Sydneyben. A lakhelyükről is van egy kép, minek láttán elfogott az irigység.
 Ők többen laknak, igaz ha nem is a családjukkal, de legalább vannak egymásnak. Én bezzeg egyedül élek, szülők, testvérek nélkül. Csak mert a szüleim betettek egy intézetbe, mert nem volt pénzük felnevelni. Azt nem értem ha tudták , hogy nem engedhetnek meg maguknak egy gyereket, akkor ne is legyen nekik, hogy az a szerencsétlen árva sorsra jusson.
 De mindegy is ezen törni a fejem, ha épp embereket készültem megölni. Nem szeretem, sőt utálom ha egy életet  kell kioltanom, de ha nem ez, akkor az utcán való élés. 
 Utca megvan, arckép megvan, fegyver megvan, terv megvan.
Csak azt a szőkét, Luke-ot ne kellene megölnöm!

1. Beleszerettem, mert már tudom, hogy elérhetetlen